A Smallville című amerikai televíziós sorozat első évadának sugárzását 2001. október 16-án kezdte meg a WB televíziós hálózat. A sorozat megalkotói Alfred Gough és Miles Millar. A sorozat cselekménye az ifjú Clark Kent (Tom Welling) még szuperhőssé válása előtti kalandjait követi nyomon a Smallville nevű kansas-i kisvárosban. A Smallville első évada huszonegy részt tartalmaz, melyből az utolsót 2002. május 21-én sugározta a WB.[1] A sorozat első évadának nyolc főből állandó színészi gárdájának tagjai Tom Welling, Michael Rosenbaum, Kristin Kreuk, Annette O’Toole, John Schneider, III Sam Jones, Allison Mack és Eric Johnson.
Az első évad központi témája, hogy Jonathan és Martha Kent (Schneider és O’Toole) hogyan próbálja segíteni fogadott fiúkat, Clarkot (Welling) abban, hogy az elfogadja földönkívüli származását és megbirkózzon egyre növekvő emberfeletti képességeivel és az avval járó felelősség és titkolózás súlyával. Clarknak szembe kell néznie a Smallville-ben felbukkanó meteorkövek által megfertőzött emberekkel, teenager kori szerelmével Lana Lang (Kreuk) iránt, valamint azzal, hogy titkát nem oszthatja meg legjobb barátaival, Pete Ross-szal (III Jones) és Chloe Sullivannel (Mack). Clark az évad kezdetén barátságot köt a városban kétes hírnévvel bíró milliomos, Lionel Luthor (John Glover) fiával, Lex Luthorral (Rosenbaum).
Az évad epizódjainak forgatása nagyrészt a kanadai Vancouverben, az utómunkálatok Los Angeles-ben zajlottak. Gough és Millar szorosan együttműködött az epizódok íróval és heti megbeszéléseket tartottak a történet további irányáról. A Smallville első évada során „a hét gonosztevője”-típusú epizódok túlsúlya jellemezte a sorozatot, melyeknek fontos elemét képezték a különleges látványelemek, a maszkok és a számítógéppel létrehozott hatások is. Az idő szorítása miatt a sorozatban feltűnő vendégszínészeknek gyakran kellett maguknak végrehajtani a veszélytelenebb kaszkadőrmutatványokat, akárcsak a sorozat állandó színészi gárdájának, akiknek ezzel szemben nem volt kifogásuk. Mivel a sorozat az évad első felében többször is átlépte az egyes epizódokra szánt költségvetését, szigorú ellenőrzést vezettek be ezen a téren.
A Smallville pilot epizódja az új sorozatok körében a WB több nézettségi rekordját is megdöntötte (és azóta is tartja e rekordokat), és több díjnak is a jelöltje, illetve nyertese lett. Bár az alkotókat idővel aggasztani kezdte „a hét gonosztevője”-epizódok túlsúlya, a kritikusok általában kedvezően ítélték meg az új sorozatot.
A sorozat azóta a leghosszabb folyamatosan futó sci-fi sorozat címét is elnyerte a maga 218 epizódjával (ha nem lett volna közben a forgatókönyv-írók sztrájkja, talán több is lenne).
A sorozat időközben átalakult a kezdeti "a hét gonosztevője" típusról, s az évadok egybefüggő egésszé váltak melyben Clark egyre közelebb kerül az éppen futó évad fő gonosza elleni harc megvívásához, valamint fokozatosan bekerül több képregény-figura is a sorozatba.
A 8. évadtól kezdődően még jobban közeledik a sorozat a 30-as években megálmodott Superman-legenda felé, Clark bekerül a Daily Planetbe Lois Lane újságíró társaként, és az alkotók eredeti tervének megfelelően a sorozat zárásakor Clark Kent teljesen felnő a feladatához, s már Supermanként búcsúzhatunk el tőle.
Nemcsak a sorozat fanatikus rajongói viselték nehezen a sorozat végét, hanem egyik írója, Bryan Q. Miller is így lehetett ezzel, mivel nem sokkal a befejezés után már gondolkodott a 11. évadon. Kb 1 évvel később siker koronázta erőfeszítéseit, és a Smallville újraéledni látszik képregény formájában.
Persze sokkal jobban szeretjük azt eredeti, TV-show formájában, a megkedvelt színészekkel, de reméljük a Smallville legalább így tovább élhet még hosszú ideig a saját univezrumában. Legfőképp azért is, mivel a DC-nél valami őrült változtatást akarnak végrehajtani a legendássá vált karaktereken.
Epizódlista
Első évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
1
|
1. Meteoreső - „Pilot”
|
David Nutter
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2001. október 16.
|
2
|
2. Metamorfózis - Metamorphosis
|
Michael W. Watkins és Philip Sgriccia
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2001. október 23.
|
3
|
3. Forrófej - Hothead
|
Greg Beeman
|
Greg Walker
|
2001. október 30.
|
4
|
4. Röntgen - X-Ray
|
James Frawley
|
Mark Verheiden
|
2001. november 6.
|
5
|
5. Hideg - Cool
|
James A. Contner
|
Michael Green
|
2001. november 13.
|
6
|
6. Homokóra - Hourglass
|
Chris Long
|
Doris Egan
|
2001. november 20.
|
7
|
7. Ragadozóbáj - Craving
|
Philip Sgriccia
|
Michael Green
|
2001. november 27.
|
8
|
8. Remegés - Jitters
|
Greg Beeman és Michael W. Watkins
|
Cherie Bennett és Jeff Gottesfeld
|
2001. december 11.
|
9
|
9. Ármány - Rogue
|
David Carson
|
Mark Verheiden
|
2002. január 15.
|
10
|
10. Láthatatlanul - Shimmer
|
D.J. Caruso
|
Mark Verheiden és Michael Green
|
2002. január 29.
|
11
|
11. Kézfogás - Hug
|
Chris Long
|
Doris Egan
|
2002. február 5.
|
12
|
12. Pióca - Leech
|
Greg Beeman
|
Timothy Schlattmann
|
2002. február 12.
|
13
|
13. Kinetikus - Kinetic
|
Robert Singer
|
Philip Levens
|
2002. február 26.
|
14
|
14. Zero - Zero
|
Michael Katleman
|
Mark Verheiden
|
2002. március 12.
|
15
|
15. Nikodémusz - Nicodemus
|
James Marshall
|
Michael Green és Greg Walker
|
2002. március 19.
|
16
|
16. Kóbor kölyök - Stray
|
Paul Shapiro
|
Philip Levens
|
2002. április 16.
|
17
|
17. Kaszás - Reaper
|
Terrence O’Hara
|
Cameron Litvack
|
2002. április 23.
|
18
|
18. Méhkirálynő - Drone
|
Michael Katleman
|
Philip Levens és Michael Green
|
2002. április 30.
|
19
|
19. Telekinézis - Crush
|
James Marshall
|
Philip Levens, Alfred Gough és Miles Millar
|
2002. május 7.
|
20
|
20. Más szemén át - Obscura
|
Terrence O’Hara
|
Mark Verheiden és Michael Green
|
2002. május 14.
|
21
|
21. Szélvihar - Tempest
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2002. május 21.
|
Második évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
22
|
1. Átjáró - Vortex
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2002. szeptember 24.
|
23
|
2. Hőség - Heat
|
James Marshall
|
Mark Verheiden
|
2002. október 1.
|
24
|
3. Titok - Duplicity
|
Steve Miner
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2002. október 8.
|
25
|
4. Vörös - Red
|
Jeff Woolnough
|
Jeph Loeb
|
2002. október 15.
|
26
|
5. A hódoló - Nocturne
|
Rick Wallace
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2002. október 22.
|
27
|
6. A történelem ismétli önmagát - Redux
|
Chris Long
|
Russel Friend és Garrett Lerner
|
2002. október 29.
|
28
|
7. Leszármazás - Lineage
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2002. november 5.
|
29
|
8. Ryan - Ryan
|
Terrence O’Hara
|
Philip Levens
|
2002. november 12.
|
30
|
9. Megtestesült tudathasadás
Dichotic |
Craig Zisk
|
Mark Verheiden
|
2002. november 19.
|
31
|
10. Bőrbebújt - Skinwalker
|
Marita Grabiak
|
Mark Warshaw, Brian Peterson és Kelly Souders
|
2002. november 26.
|
32
|
11. Ábrázat - Visage
|
Bill Gereghty
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2003. január 14.
|
33
|
12. Lázadás - Insurgence
|
James Marshall
|
Kenneth Biller és Jeph Loeb
|
2003. január 21.
|
34
|
13. Ki a tettes? - Suspect
|
Greg Beeman
|
Mark Verheiden és Philip Levens
|
2003. január 28.
|
35
|
14. A barlang - Rush
|
Rick Rosenthal
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2003. február 4.
|
36
|
15. Tékozló - Prodigal
|
Greg Beeman
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2003. február 11.
|
37
|
16. Járvány - Fever
|
Bill Gereghty
|
Matthew Okumura
|
2003. február 18.
|
38
|
17. Rosetta - Rosetta
|
James Marshall
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2003. február 25.
|
39
|
18. Látogató - Visitor
|
Rick Rosenthal
|
Philip Levens
|
2003. április 15.
|
40
|
19. Szakadék - Precipice
|
Thomas J. Wright
|
Clint Carpenter
|
2003. április 22.
|
41
|
20. A tanú - Witness
|
Rick Wallace
|
Mark Verheiden
|
2003. április 29.
|
42
|
21. Akceleráció - Accelerate
|
James Marshall
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2003. május 6.
|
43
|
22. A hívás - Calling
|
Terrence O’Hara
|
Kenneth Biller
|
2003. május 13.
|
44
|
23. Exodus - Exodus
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2003. május 20.
|
Harmadik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
45
|
1. Menekült - Exile
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2003. október 1.
|
46
|
2. Főnix - Phoenix
|
James Marshall
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2003. október 8.
|
47
|
3. Leszámoló hadjárat
Extinction |
Michael Katleman
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2003. október 15.
|
48
|
4. Mély álom - Slumber
|
Terrance O’Hara
|
Drew Greenberg
|
2003. október 22.
|
49
|
5. Perry - Perry
|
Jeannot Szwarc
|
Mark Verheiden
|
2003. október 29.
|
50
|
6. Emlék - Relic
|
Marita Grabiak
|
Kelly Souders and Brian Peterson
|
2003. november 5.
|
51
|
7. Magnetizmus - Magnetic
|
David Jackson
|
Holly Harold
|
2003. november 12.
|
52
|
8. Szilánkok - Shattered
|
Kenneth Biller
|
Kenneth Biller
|
2003. november 19.
|
53
|
9. Feledés - Asylum
|
Greg Beeman
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2004. január 14.
|
54
|
10. Vakság - Whisper
|
Thomas J. Wright
|
Ken Horton
|
2004. január 21.
|
55
|
11. Törlés - Delete
|
Pat Williams
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2004. január 28.
|
56
|
12. Aki látja a jövőt - Hereafter
|
Greg Beeman and James Marshall
|
Mark Verheiden and Drew Greenberg
|
2004. február 4.
|
57
|
13. Sebesség - Velocity
|
Jeannot Szwarc
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2004. február 11.
|
58
|
14. Megszállottság - Obsession
|
James Marshall
|
Holly Harold
|
2004. február 18.
|
59
|
15. Feltámadás - Resurrection
|
Terrence O’Hara
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2004. február 25.
|
60
|
16. Válság - Crisis
|
Kenneth Biller
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2004. március 3.
|
61
|
17. Az örökség - Legacy
|
Greg Beeman
|
Jeph Loeb
|
2004. április 14.
|
62
|
18. Az igazság - Truth
|
James Marshall
|
Drew Greenberg
|
2004. április 21.
|
63
|
19. Emlékek - Memoria
|
Miles Millar
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2004. április 28.
|
64
|
20. Talizmán - Talisman
|
John Schneider
|
Kenneth Biller
|
2004. május 5.
|
65
|
21. Cserbenhagyva - Forsaken
|
Terrence O’Hara
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2004. május 12.
|
66
|
22. Szövetség - Covenant
|
Greg Beeman
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2004. május 19.
|
Negyedik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
67
|
1. Keresztes háború - Crusade
|
Greg Beeman
|
Alfred Gough és Miles Millar
|
2004. szeptember 22.
|
68
|
2. Elveszett - Gone
|
James Marshall
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2004. szeptember 29.
|
69
|
3. Látszat - Façade
|
Pat Williams
|
Holly Harold
|
2004. október 6.
|
70
|
4. Rajongás - Devoted
|
David Carson
|
Luke Schelhaas
|
2004. október 13.
|
71
|
5. Futás - Run
|
David Barrett
|
Steven S. DeKnight
|
2004. október 20.
|
72
|
6. Átvitel - Transference
|
James Marshall
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2004. október 27.
|
73
|
7. Átok - Jinx
|
Paul Shapiro
|
Mark Warshaw
|
2004. november 3.
|
74
|
8. Varázslat - Spell
|
Jeannot Szwarc
|
Steven S. DeKnight
|
2004. november 10.
|
75
|
9. Határvonal - Bound
|
Terrence O’Hara
|
Luke Schelhaas
|
2004. november 17.
|
76
|
10. Rémület - Scare
|
David Carson
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2004. december 1.
|
77
|
11. Veszély - Unsafe
|
Greg Beeman
|
Steven S. DeKnight és Jeph Loeb
|
2005. január 26.
|
78
|
12. Kitaszított - Pariah
|
Paul Shapiro
|
Holly Harold
|
2005. február 2.
|
79
|
13. Toborzó - Recruit
|
Jeannot Szwarc
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2005. február 9.
|
80
|
14. Krypto - Krypto
|
James Marshall
|
Luke Schelhaas
|
2005. február 16.
|
81
|
15. Szent - Sacred
|
Brad Turner
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2005. február 23.
|
82
|
16. Lucy - Lucy
|
David Barrett
|
Neil Sadhu és Daniel Sulzberg
|
2005. március 2.
|
83
|
17. Ónix - Onyx
|
Terrence O’Hara
|
Steven S. DeKnight
|
2005. április 13.
|
84
|
18. Lélek - Spirit
|
Whitney Ransick
|
Luke Schelhaas
|
2005. április 20.
|
85
|
19. Hiány - Blank
|
Jeannot Szwarc
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2005. április 27.
|
86
|
20. Kortalan - Ageless
|
Steven DeKnight
|
Steven DeKnight
|
2005. május 4.
|
87
|
21. Örökké - Forever
|
James Marshall
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2005. május 11.
|
88
|
22. Felavatás - Commencement
|
Greg Beeman
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2005. május 18.
|
Ötödik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
89
|
1. Érkezés - Arrival
|
James Marshall
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2005. szeptember 29.
|
90
|
2. Halandó - Mortal
|
Terrence O’Hara
|
Steven S. DeKnight
|
2005. október 6.
|
91
|
3. Elrejtve - Hidden
|
Whitney Ransick
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2005. október 13.
|
92
|
4. Aqua - Aqua
|
Paul Shapiro
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2005. október 20.
|
93
|
5. Szomjúság - Thirst
|
Paul Shapiro
|
Steven S. DeKnight
|
2005. október 27.
|
94
|
6. Leleplezve - Exposed
|
Jeannot Szwarc
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2005. november 3.
|
95
|
7. Töredék - Splinter
|
James Marshall
|
Steven S. DeKnight
|
2005. november 10.
|
96
|
8. Magány - Solitude
|
Paul Shapiro
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2005. november 17.
|
97
|
9. Lex karácsony - Lexmas
|
Rick Rosenthal
|
Holly Harold
|
2005. december 8.
|
98
|
10. Fanatikus - Fanatic
|
Michael Rohl
|
Wendy Mericle
|
2006. január 12.
|
99
|
11. Bekerítve - Lockdown
|
Peter Ellis
|
Steven S. DeKnight
|
2006. január 19.
|
100
|
12. Elszámolás - Reckoning
|
Greg Beeman
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2006. január 26.
|
101
|
13. Bosszú - Vengeance
|
Jeannot Szwarc
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2006. február 2.
|
102
|
14. Sír - Tomb
|
Whitney Ransick
|
Steven S. DeKnight
|
2006. február 9.
|
103
|
15. Kiborg - Cyborg
|
Glen Winter
|
Caroline Dries
|
2006. február 16.
|
104
|
16. Hipnotikus - Hypnotic
|
Michael Rohl
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2006. március 30.
|
105
|
17. Üresség - Void
|
Jeannot Szwarc
|
Holly Harold
|
2006. április 6.
|
106
|
18. Törékeny - Fragile
|
Tom Welling
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2006. április 13.
|
107
|
19. Kegyelem - Mercy
|
James Marshall
|
Steven S. DeKnight
|
2006. április 20.
|
108
|
20. Áttűnés - Fade
|
Terrence O’Hara
|
Turi Meyer és Al Septien
|
2006. április 27.
|
109
|
21. A közvetítő - Oracle
|
Whitney Ransick
|
Caroline Dries
|
2006. május 4.
|
110
|
22. Hordozó - Vessel
|
James Marshall
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2006. május 11.
|
Hatodik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
111
|
1. Zod - Zod
|
James Marshall
|
Steven S. DeKnight
|
2006. szeptember 28.
|
112
|
2. Tüsszentés - Sneeze
|
Paul Shapiro
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2006. október 5.
|
113
|
3. Sorvadás - Wither
|
Whitney Ransick
|
Tracy A. Bellomo
|
2006. október 12.
|
114
|
4. Nyíl - Arrow
|
Michael Rohl
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2006. október 19.
|
115
|
5. Osztálytalálkozó - Reunion
|
Jeannot Szwarc
|
Steven S. DeKnight
|
2006. október 26.
|
116
|
6. Az utolsó lökés - Fallout
|
Glen Winter
|
Holly Harold
|
2006. november 2.
|
117
|
7. Düh - Rage
|
Whitney Ransick
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2006. november 9.
|
118
|
8. Sztatikus - Static
|
James Conway
|
James Morris és Shintaro Shimosawa
|
2006. november 16.
|
119
|
9. Földalatti - Subterranean
|
Rick Rosenthal
|
Caroline Dries
|
2006. december 7.
|
120
|
10. Hydro - Hydro
|
Tom Welling
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2007. január 11.
|
121
|
11. Igazság - Justice
|
Steven S. DeKnight
|
Steven S. DeKnight
|
2007. január 18.
|
122
|
12. Labirintus - Labyrinth
|
Whitney Ransick
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2007. január 25.
|
123
|
13. Karmazsin - Crimson
|
Glen Winter
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2007. február 1.
|
124
|
14. Birtokháborítás - Trespass
|
Michael Rohl
|
Tracy A. Bellomo
|
2007. február 8.
|
125
|
15. Mutáns - Freak
|
Michael Rosenbaum
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2007. február 15.
|
126
|
16. Ígéret - Promise
|
Rick Rosenthal
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2007. március 15.
|
127
|
17. Csata - Combat
|
James Marshall
|
Turi Meyer és Al Septien
|
2007. március 22.
|
128
|
18. Utód - Progeny
|
Terrence O’Hara
|
Genevieve Sparling
|
2007. április 19.
|
129
|
19. Nemezis - Nemesis
|
Mairzee Almas
|
Caroline Dries
|
2007. április 26.
|
130
|
20. Noir - Noir
|
Jeannot Szwarc
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2007. március 3.
|
131
|
21. Prototípus - Prototype
|
Mat Beck
|
Steven S. DeKnight
|
2007. május 10.
|
132
|
22. Fantom - Phantom
|
James Marshall
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2007. május 17.
|
Hetedik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
133
|
1. Bizarro - Bizarro
|
Michael Rohl
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2007. szeptember 27.
|
134
|
2. Kara - Kara
|
James Conway
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2007. október 4.
|
135
|
3. Vadság - Fierce
|
Whitney Ransick
|
Holly Harold
|
2007. október 11.
|
136
|
4. Gyógymód - Cure
|
Rick Rosenthal
|
Turi Meyer és Al Septien
|
2007. október 18.
|
137
|
5. Felvétel! - Action
|
Mairzee Almas
|
Caroline Dries
|
2007. október 25.
|
138
|
6. Lara - Lara
|
James Conway
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2007. november 1.
|
139
|
7. Harag - Wrath
|
Charles Beeson
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2007. november 8.
|
140
|
8. Kék - Blue
|
Glen Winter
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2007. november 15.
|
141
|
9. Gemini - Gemini
|
Whitney Ransick
|
Caroline Dries
|
2007. december 13.
|
142
|
10. Perszóna - Persona
|
Todd Slavkin
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. január 31.
|
143
|
11. Szirén - Siren
|
Kevin Fair
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2008. február 7.
|
144
|
12. Törés - Fracture
|
James Marshall
|
Caroline Dries
|
2008. február 14.
|
145
|
13. Hős - Hero
|
Michael Rohl
|
Aaron és Todd Helbing
|
2008. március 13.
|
146
|
14. Utazó - Traveler
|
Glen Winter
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. március 20.
|
147
|
15. Veritas - Veritas
|
James Marshall
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2008. március 27.
|
148
|
16. Lejtmenet - Descent
|
Ken Horton
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. április 17.
|
149
|
17. Alvó - Sleeper
|
Whitney Ransick
|
Caroline Dries
|
2008. április 24.
|
150
|
18. Apokalipszis - Apocalypse
|
Tom Welling
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2008. május 1.
|
151
|
19. Küldetés - Quest
|
Ken Biller
|
Holly Harold
|
2008. május 8.
|
152
|
20. Sarkvidék - Arctic
|
Todd Slavkin
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. május 15.
|
Nyolcadik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
153
|
1. Odyssey
|
Kevin Fair
|
Todd Slavkin, Darren Swimmer, Kelly Souders és Brian Peterson
|
2008. szeptember 18.
|
154
|
2. Plastique
|
Rick Rosenthal
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. szeptember 25.
|
155
|
3. Toxic
|
Mairzee Almas
|
Caroline Dries
|
2008. október 2.
|
156
|
4. Instinct
|
James Conway
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2008. október 9.
|
157
|
5. Committed
|
Glen Winter
|
Bryan Miller
|
2008. október 16.
|
158
|
6. Prey
|
Michael Rohl
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2008. október 23.
|
159
|
7. Identity
|
Mairzee Almas
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2008. október 30.
|
160
|
8. Bloodline
|
Michael Rohl
|
Caroline Dries
|
2008. november 6.
|
161
|
9. Abyss
|
Kevin Fair
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2008. november 13.
|
162
|
10. Bride
|
Jeannot Szwarc
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2008. november 20.
|
163
|
11. Legion
|
Glen Winter
|
Geoff Johns
|
2009. január 15.
|
164
|
12. Bulletproof
|
Morgan Beggs
|
Bryan Miller
|
2009. január 22.
|
165
|
13. Power
|
Allison Mack
|
Todd Slavkin és Darren Swimmer
|
2009. január 29.
|
166
|
14. Requiem
|
Michael Rohl
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2009. február 5.
|
167
|
15. Infamous
|
Glen Winter
|
Caroline Dries
|
2009. március 12.
|
168
|
16. Turbulence
|
Kevin Fair
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2009. március 19.
|
169
|
17. Hex
|
Mairzee Almas
|
Bryan Miller
|
2009. március 26.
|
170
|
18. Eternal
|
James Marshall
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2009. április 2.
|
171
|
19. Stiletto
|
Kevin Fair
|
Caroline Dries
|
2009. április 23.
|
172
|
20. Beast
|
Michael Rohl
|
Genevieve Sparling
|
2009. április 30.
|
173
|
21. Injustice
|
Tom Welling
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2009. május 7.
|
174
|
22. Doomsday
|
James Marshall
|
Brian Peterson és Kelly Souders
|
2009. május 14.
|
Kilencedik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
175
|
1. Savior
|
Kevin G Fair
|
Kelly Souders és Brian Peterson
|
2009 szeptember 25.
|
176
|
2. Metallo
|
Mairzee Almas
|
Don Whitehead és Holly Henderson
|
2009 október 2.
|
177
|
3. Rabid
|
Michael Rohl
|
Jordan Hawley
|
2009. október 9.
|
178
|
4. Echo
|
Wayne Rose
|
Bryan Miller
|
2009. október 16.
|
179
|
5. Roulette
|
Kevin G. Fair
|
Genevieve Sparling
|
October 23, 2009
|
180
|
6. Crossfire
|
Michael Rohl
|
Don Whitehead & Holly Henderson
|
2009. október 30.
|
181
|
7. Kandor
|
Jeannot Szwarc
|
Al Septien & Turi Meyer
|
2009. november 6.
|
182
|
8. Idol
|
Glen Winter
|
Anne Cofell Saunders
|
2009. november 13.
|
183
|
9. Pandora
|
Morgan Beggs
|
Drew Landis & Julia Swift
|
2009. november 20.
|
184
|
10. Disciple
|
Mairzee Almas
|
Jordan Hawley
|
2010. január 29.
|
185-186
|
11-12. Absolute Justice
|
Glen Winter (1st Hour)
Tom Welling (2nd Hour) |
Geoff Johns
|
2010. február 5.
|
187
|
13. Warrior
|
Allison Mack
|
Bryan Miller
|
. February 12, 2010
|
188
|
14. Persuasion
|
Christopher Petry
|
Anne Cofell Saunders
|
February 19, 2010
|
189
|
15. Conspiracy
|
Turi Meyer
|
Al Septien & Turi Meyer
|
February 26, 2010
|
190
|
16. Escape
|
Kevin G. Fair
|
Genevieve Sparling
|
2010. április 2.
|
191
|
17. Checkmate
|
Tim Scanlan
|
John Chisholm
|
April 9, 2010
|
192
|
18. Upgrade
|
Michael Rohl
|
Drew Landis & Julia Swift
|
April 16, 2010
|
193
|
19. Charade
|
Brian Peterson
|
Don Whitehead & Holly Henderson
|
2010. április 23.
|
194
|
20. Sacrifice
|
Kevin G. Fair
|
Justin Hartley, Bryan Miller & Walter Wong
|
2010. április 30.
|
195
|
21. Hostage
|
Glen Winter
|
Jordan Hawley & Anne Cofell Saunders
|
2010. május 7.
|
196
|
22. Salvation
|
Greg Beeman
|
Al Septien és Turi Meyer
|
2010. május 14.
|
Tizedik évad
#
|
Epizód címe
|
Rendező
|
Író
|
Első amerikai sugárzás
|
197
|
1. Lazarus
|
Kevin Fair
|
Don Whitehead & Holly Henderson
|
2010. szeptember 24.
|
198
|
2. Shield
|
Glen Winter
|
Jordan Hawley
|
2010. október 1.
|
199
|
3. Supergirl
|
Mairzee Almas
|
Anne Coffel Saunders
|
2010. október 8.
|
200
|
4. Homecoming
|
Jeannot Szwarc
|
Brian Peterson & Kelly Souders
|
2010 október 15.
|
201
|
5. Isis
|
James Marshall
|
Genevieve Sparling
|
2010 október 22.
|
202
|
6. Harvest
|
Turi Meyer
|
Al Septien & Turi Meyer
|
2010. október 29.
|
203
|
7. Ambush
|
Christopher Petry
|
Don Whitehead & Holly Henderson
|
2010. november 5.
|
204
|
8. Abonded
|
Kevin Fair
|
Drew Landis & Julia Swift
|
2010 november 12.
|
205
|
9. Patriot
|
Tom Welling
|
John Chisholm
|
2010 november 19.
|
206
|
10. Luthor
|
Kelly Souders
|
Bryan Q. Miller
|
2010 december 3.
|
207
|
11. Icarus
|
Mairzee Almas
|
Genevieve Sparling
|
2010 december 10.
|
208
|
12. Colleteral
|
Morgan Beggs
|
Jordan Hawley
|
2011 február 4.
|
209
|
13. Beacon
|
Michael Rohl
|
Don Whitehead & Holly Henderson
|
2011 február 11.
|
210
|
14. Masquerade
|
Tim Scanlan
|
Bryan Q. Miller
|
2011 február 18.
|
211
|
15. Fortune
|
Christopher Petry
|
Anne Cofell Saunders
|
2011 február 25.
|
212
|
16. Scion
|
Al Septien
|
Al Septien & Turi Meyer
|
2011 március. 4
|
213
|
17. Kent
|
Jeannot Szwarc
|
Story By: Genevieve Sparling, Teleplay By: Kelly Souders & Brian Peterson
|
2011. április 15
|
214
|
18. Booster
|
Tom Welling
|
Geoff Johns
|
2011. április 22.
|
215
|
19. Dominion
|
Justin Hartley
|
John Chisholm
|
2011. április 29.
|
216
|
20. Prophecy
|
Michael Rohl
|
Anne Cofell Saunders & Bryan Q. Miller
|
2011. május 6.
|
217-218
|
21-22. Finale
|
Kevin Fair (Part1) & Greg Beeman (Part2)
|
Al Septien & Turi Meyer (Part1), Brian Peterson & Kelly Souders (Part2)
|
2011. május 13.
|